Élet a halál után

Vannak pillanatok, amibe belehal az ember. Van olyan, amelyikbe kicsit. És van, amibe nagyon.

Soha nem tudhatjuk, hogy a következő nap, a következő perc, életünk legboldogabb vagy épp legfájdalmasabb emlékét teremti e meg nekünk.

A Nap, minden nap felkel mégis rendületlenül. A virágok nyílnak, a madarak énekelnek.

De van, ami már soha nem lesz ugyanolyan.

Amikor megtörténik éltünk legfájdalmasabbja, nem tudhatjuk hogyan lesz a holnap.

Az első lépés, nagyon nehéz, és fájdalmas. De persze van benne egyfajta rutin is.

Az élet akkor is utat tör magának, amikor úgy érezzük a levegővétel is fájdalmas. A lelki fájdalom a szívünk tájékán, már-már elviselhetetlen.

Életünkben minden értünk történik, tanítják. De ezt nem minden pillanatban tudjuk elhinni. Akkor legalábbis nem, amikor igazságtalannak érezzük, nem tudjuk a miérteket. Vádlón nézünk fel az égre, hogy ezt mégis miért és hogyan. És ugyan hogyan is lehet ezt túlélni ép lélekkel.

Nem lehet. Mert minden ami darabokra tört, nincs többé. De lehet építeni belőle valami mást, egészen újat, olyat, ami sose volt és nem lett volna, ha bármi is másként alakul.

És nincs segítség. Van, aki sajnál van, aki sürget, van aki szánakozik.

De a pokol mélyére mindenki egyedül megy.

Nincs segítség, nincs vígasz. Csupán Te magad vagy és vagy belemerülsz vagy építesz magadnak egy csónakot és kievezel a partra.

A hullámok néha nagyon erősen sodornak ,időnként békés a felszín , az evezőt azonban mindig kézben kell tartani.

Gyermekeinket kölcsönbe kapjuk-mondják. Ez így is van rendjén. Van, akit hosszabb időre és van, akit, sajnos csak egész kicsire. De a határtalan szeretet, ami marad, az soha el nem múlik. A szeretet örök.

Végtelen hála érte, hogy itt volt, és a szívünkben örökre velünk marad.

És most már tudom, van élet a halál után…..