Világvége

Van egy hely, a városban, ahol születtem. A kedvenc helyem.
Gyakran történt meg, amikor még ott éltem, hogy, ha történt valami eget rengető, valami olyan,amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, vagy csak vágytam valamire, ami átölel és megnyugtat,kiültem a sziklákra.Isten közelségére vágytam talán?
Mások templomba mennek, hogy megleljék a lelki békét.
Nekem arra volt szükségem, hogy felmenjek a hegyre, leüljek a sziklák tövében, csak lógassam a lábam, nézzem, ahogy alattam terül el a város.
Messziről ellátni a város különböző pontjaira, apró emberek, apró lábnyomok, távoli élettel, nehéz sorsok, szél illatú örömök, szertefoszló kacajok.
Fentről minden olyan más. Kicsit rálátsz a dolgokra. már nem olyan félelmetes, nem olyan ijesztő. Csak egy apró momentum, ami jött és ment.Könnyebb, ha kicsit felülről nézed a dolgokat. Kívülállóként. Úgy a megoldás is könnyebben jön. Amikor nem érzed annyira húsba vágónak.
Alattad terül el a város, közel van minden, de kívülállóként nézed. Talán ezért hívom világvégének?!:)
Amikor elköltöztem az új városba, sokáig kerestem az új helyet. Hiába. Nincs.
Nincs még egy olyan .
Egyszeri és megismételhetetlen. Mint, mi mindnyájan.
Néha elmegyek oda, kirándulni, töltekezni.
De egyszer még hazajövök! Benedek-hegy!:)

Lecke

Azt hitted, örökké fiatal maradsz. Azt hitted, veled nem történhet meg, ami mással igen.
Sebezhetetlennek gondoltad magad. Kis fejfájás, fáradtság,amit holnapra kialszol.
Most pedig itt a kezedben a fehér papír, rajta  vastag fekete betűkkel az ítélet.
Elerednek a könnyeid, azt sem tudod, hogyan, kimész az ajtón.Lerogysz az első székre, ami a közeledben van.
Nem érdekel, hogy ki néz, és mit gondol.Próbálod összeszedni magad, hogy legalább haza tudj menni.
A kocsi mellett felhívod anyádat, mert kit is hívjon ilyenkor az ember.De nem tudsz beszélni a telefonban, csak kétségbeesetten sírsz.Ő megérti, ezt is. Vigasztalni próbál, de vigasztalhatatlan vagy....          
Gyorsan telnek a hetek.Labor, kórház, műtét.
Megkapod a kábítást, betolnak a műtőbe. Várnod kell. Nézed a plafont , lepedővel letakarva arra gondolsz, hogy most le kéne innen ugrani és elfutni.De nem teszed. Te következel, rákerülsz a műtőágyra, egyik kezed, másik kezed, mindegyik lekötve. Sírni kezdesz.A műtősnő vigasztal, ne sírjon, akkor nem lesz szép az álma. Gondoljon valami szépre.Megpróbálod, tengerpart, a gyerekeid futnak feléd... már folyik az anyag a csöveken keresztül. Zsibbadsz, szédülsz, lebegsz, már minden mindegy.
A következő kép, hogy szólítgatnak;beszéljen kedves, mondjon valamit, hallod a rekedt hangot, ez nem is a tiéd. Mi történt? Leállt az egyik hangszalag. Lehet, hogy soha többé nem fog tudni énekelni...
Újra megerednek a könnyeid.
Kitolnak, ismerős arcot látsz. Ő is sír, bár próbálja takarni.
Kórterem.Infúzió, szomjas vagy, még nem ihatsz. Fázol,meleged van, nem bírsz nyelni.
Erősnek kell lenned, de fogytán az erőd.Nem tudod, hogyan lehet ezt újra felépíteni.
De tudod, hogy meg tudod csinálni.
Meg kell csinálnod. Innen szép felállni.
És ott akkor megfogadod, hogy soha senki nem lehet fontosabb nálad. Hogy senkinek nem engeded meg, hogy elvegye az örömöket az életedből,hogy soha senki nem mondhatja meg, hogyan éld az életed.
Úgy fogod élni, ahogy neked jó, hiszen mindenkinek nem felelhetsz meg.
Ez volt a figyelmeztetés. A lecke.    

Szerelem

Kell.Mindenkinek az életébe kell a szerelem.
De nem kell hozzá más, csupán Te magad na és az érzés.
Rabul ejt,minden ecsetvonás egy új szín, közelebb visz a boldogsághoz.
Amikor először találkoztok, még nem tudod milyen is valójában. Csupán tetszik.
Nem látsz bele, nem tudod, hogy működik bizonyos helyzetekben, mire hogy reagál, melyik színnel a legigazibb.
Aztán jön az ismerkedés, ami mindig izgalmas. Minden találkozással egy kicsit közelebb kerültök.
Már láttad az egyik arcát, majd a másikat, és még többet, még többet.
Ha bánatos vagy, csak belemerülsz. És már az első perc után jobban vagy.
Örömöt hoz. Amikor boldog vagy, akkor még csodálatosabb a találkozás, mert látszik, hogy találkozott a Te boldogságoddal ,és még szebb lesz általa.
Viharok dúlhatnak körülötted, ha együtt lehettek, az mindkettőtöknek jó.
Kifejeződik a szépség, Neked pedig béke költözik a lelkedbe.
A készülődés, belemerülés, elengedés.
Egészen addig,amíg csak alakul, izzik a vágy, a szenvedély. Teljes szívedet adod oda.
Hogy aztán amikor már nem nőhet tovább,amikor kész, elengedd, megválj tőle.
De ha jól csinálod, ez is lehet öröm.
Mert minden csak addig a Tied,amíg részt veszel benne.
Ha már nincs tovább,el kell engedni.
A boldogsággal a szívedben, hogy belőled született, alakult.
De már másé, az ő örömére...

Éld meg a pillanatot

Csinálsz valamit,de közben másra gondolsz.
Nekikezdesz valaminek, és közben már azon jár a fejed,hogy mi lesz délután,mi lesz holnap,mi lesz a jövő héten.
Kipróbálhatnád, hogy elkezded élvezni , azt,amit csinálsz. Mert úgy jobb, és könnyebb.
Amikor  a hófehér asztalon eléd rakják a kedvenc csodasütidet,akkor arra gondolsz, hogy a holnapi krumplifőzelék, vajon mennyire lesz fűszeres??
Ugye,nem? Mert ha igen, akkor nagy baj van!
Feledkezz bele abba ,amit éppen csinálsz.
Mindegy, hogy mi legyen az.
Élvezd, az ízét, a zamatát, mert az csak most olyan,amilyen. Máskor nem esne így,mint most. Most kell!
Egyszerűen, engedd el az egót, nem kell, hogy folyton agyalj.
Próbáld ki,megéri.
Minden nap, egyre több és több dolog lesz,amit szívesen csinálsz.
Csinálj hozzá kedvet magadnak.
Meglátod, ahogy jönnek az apró sikerek, örömök, jönni fognak a nagyobbak is.
El sem fogod hinni, hogy mi történt körülötted.
Megmondom! Semmi.
Benned történt, megváltozott valami.
A nézőpontod...

Félelem nélkül

Nem lehet félelemben élni. Nem lehet kiszámítható világot teremteni magunk köré.
Mert abba előbb utóbb belehal a lelked.
Egyszerűen kell az érzés, hogy élsz.
Add oda,amid van. Ha visszaélnek vele ,nem a Te bajod.
Vagyis akkor egy rövid ideig biztosan.
Amikor megkapod a pofont, akkor egy pillanatig még levegőt sem kapsz, az a bizonyos gyomorszájon rúgás olyan.Megvolt, ez is,az is...:)
De nem teheted meg magaddal, hogy attól való félelmedben, hogy bántanak,biztonsági játékot játszol.
Oda kell adnod magad, teljesen és egészen, ha azt akarod, hogy megérintsenek az örömök, azok az örömök,amikor legszívesebben sikítanál.
Ahhoz az kell, hogy ne a pálya széléről figyelj, hanem rúgj Te is labdába.
Fuss, rohanj, érezd, ahogy szétszakad a tüdőd, ahogy tele lesz friss,éltető levegővel.
Ha belefásulsz, meghal a lelked. És az rosszabb, még annál is mintha igaziból meghalnál.
Szeress, gyűlölj, harcolj,nevess szívből, akarj a mából egy olyan holnapot, ami még szebb, még jobb.
Küzdj az  életedért! A valódiért...

Csend

Talán először, amikor kimész az ajtón, jól át kellene gondolni, hova is tartasz.
Minden lépés után, jön egy következő, és vannak lépések, amelyek után bizonyos másikak nem következhetnek.
Ha azt gondolod,mindig a másik az,aki elrontja, akkor először nézz magadba.
Jó mélyen. De még jobb, ha odaállsz a tükör elé,és belemondod a saját szemedbe.
Mert legvégül, úgysem marad senki, csak Te .
Ha megtettél mindent, kipróbáltad és sehogy sem megy. Ha aludtál rá, és akkor is ugyanúgy gondolod, akkor,de csakis akkor, lehet,hogy Neked van igazad.
És akkor mi van ?
Annyira fontos ez?
Nem hiszem.
Van ennél valami sokkal fontosabb. Mi az amit érzel?
Mindig,mindent meg akarunk beszélni, megszerelni,megoldani.
Nyerni akar mindenki.
Nyertesek világában élünk. Az,aki nem elég erős, nincs mindig a toppon, néha félrecsúszik, sajnáljuk. Szegény, nem sikeres.
Talán rossz a mértékegység....
Egy kicsit befelé fordulni, meghallgatni, mi szól,onnan belülről...
Nekem a csend, a legnagyobb barátom...

A fiúk nem sírnak 

Álltak a gyerekek a szőnyeg körül és az óvónőket figyelték. Az óvodai ballagásra készültek.
A tavalyi évben még ők voltak a kicsik, még nem kellett izgulniuk az iskola miatt, csak érdeklődve figyelték a nagyok készülődését.
Most rajtuk volt a sor, hogy megmutassák magukat, és elköszönjenek az óvodától, és a társaktól, akik maradhatnak még ebben az önfeledt ,vidám óvodai létben.
Megszólalt a dal: " Mesevilág, most mennem kell, de nem feledem, amit tőled kaptam...."
Az egyik kisfiú, aki talán az egyik legrakoncátlanabb a többi közül, keserves, mélyről jövő sírásban tört ki, és sorra csatlakoztak hozzá többen is.
Az óvónénik megdöbbenve figyelték a gyerekek reakcióját könnyeiken át...
Néhány gyerek persze nem tudott mit kezdeni ezzel a hirtelen jött érzelmi kitöréssel és nevetgélni, gúnyolódni kezdtek.
Hiszen azt tanulták, a fiúk nem sírnak. Nem értették,akkor itt mégis mi történik?!
Az óvónénik nehezen tudták megfékezni a felcsapó indulatokat, de végül sikerült, és a sírósra sikeredett próba után, még sokáig nem tudtak napirendre térni, maradt valami szomorúság a szemekben.
Még a kicsik is meghatódottan ültek a játékaik felett, nem értették, csak érezték, hogy valami nagy dolog van készülőben.A nagyok egy ajtó előtt állnak,amin ha átlépnek, valami egészen új dolog kezdődik, és valami végleg véget ér.
Volt ebben az egészben valami furcsa is, hiszen izgulunk, hogy ez a mai generáció milyen is lesz, ha felnő.
Milyen fiúk és lányok lesznek, hogy boldogulnak majd az életben?!
De az az óvodás fiú, aki így meg tud hatódni, 6 évesen ennyire érzi, hogy neki milyen  csodás és fontos hely volt az óvoda, ott nincs nagy baj. Gazdag lelkű, boldog gyermekek; a jövő nemzedéke.
És nem baj, ha a fiúk sírnak. Sírjanak csak. 
Hiszen sírás és gyengeség között óriási a különbség....

Pont olyan,mint az életünk. A futás.
Elindulsz, kell egy társ, aki biztat. Nem azért,mert egyedül nem menne, hanem mert együtt könnyebb.
Ha esetleg elfáradnál útközben, vagy úgy éreznéd, hogy nem akarod, vagy nem bírod.
Elindultok. Egyik lépés a másik után. Számolod a mérföldköveket.
Célokat tűzöl ki. Még addig szeretnék eljutni. Addig ki kell bírnom.Még csak egy kicsit kell kitartani.
Meglesz! Minden lépéssel közelebb érsz.Már szinte élvezed.
Tudod, hogy meg tudod csinálni. Meg akarod csinálni.
Ahogy minden lépés egyre nehezebb, úgy lesz egyre könnyebb az út maga.
Magadért csinálod. Mert csak akkor lehet haladni a cél felé, ha néha legyőzöd önmagad. Kilépsz a komfortzónádból, és egy kicsit megerőlteted magad.
Már látod a végét, amit kitűztél,mindjárt eléred, kicsit lassítod a lépteidet, tudod milyen az érzés, amikor megvan,amit akartál, csak még egy kicsit kivársz.
Mert nem az a legjobb érzés,amikor célba érsz, az eufória, katarzis.
De a boldogság maga, az út, amíg végigmész rajta....

Szövetség

A hegy tetején, a sűrű fenyvesek között megbújt egy kicsike tisztás.
A nap szinte felperzselte a fűszálak selymes zöldjét.Leheveredtem és behunytam a szemem..
Néha egy-egy árnyat láttam elsuhanni, a csukott szememen át. Irigyeltem a madarakat.
Ha szállhatnék....felrepülnék a felhők fölé, onnan láthatnám azt a sok magányos kisgyermeket, akik csupán arra vágynak, hogy megölelhesse őket valaki.
Átölelném, szívem minden melegével elhitetném velük, hogy tökéletesek. Szerethetők, nincs okuk félni.
Onnan fentről, a magas égből valaki mindig vigyáz rájuk. Nem eshet bajuk.
Hirtelen egy felhő úszott a látóterembe, eltakarta a napot.
Visszazökkentem a valóságba.
Körbenéztem, és akkor már hallottam a hangokat is, Vidám gyerekcsapat közeledett.
Néztem, ahogy szaladtak. Örültek minden fának, bokornak, madárnak, pillangónak.
Örültek az életnek!!!
Rájöttem, hogy nem nekik van szükségük védelemre. Nekem van.
Nem én segítek nekik, ők segítenek nekem.
Visszavisznek egy olyan világba, amiről azt hittem, nem is létezik.
Nem tudtam róluk levenni a szemem, késztetést éreztem,hogy közéjük menjek.
Elvarázsolt a nevetésük, az a mérhetetlen szeretet és elfogadás.
Nem tudom, végül hogyan cseppentem bele a kis csapatba?! De tudtam, közéjük tartozom.
Éreztem a kör bezárult. Én értük, ők értem....

Májusi eső

Esik. Napok óta. Bent is, legbelül. Legbelül eltört valami, próbálod összerakni, de nem megy.

Hihetetlen, hogy micsoda nagy utazásra képes az ember a lélek bugyraiban.

Ülsz, nézel magad elé, és mérföldekre jársz.

Néha jó, sőt kell, utazás a lelked körül. Jót tesz neki az ilyen  esős, borongós idő.

Elkezdheted a számvetést, a rendrakást.

Rájössz, melyik a Te utad, és melyik ami biztosan nem az.

Rohanunk a mindennapokban, és észre sem vesszük, úgy elmennek a napok, a hetek.

Jó néha megállni. Figyeled a belső csendet, befelé hallgatsz.

Rájössz, hogy soha , senki nem jobb társaság magadnál.

És nem azért,mert nem szereted a másik embert. Nagyon szeretsz, sok mindenkit.

De Te vagy az,aki ott volt életed minden pillanatában, akkor is,amikor marokkal kellett összeszedned a lelked darabjait, és azt hitted, ezt nem éled túl. De túlélted. Ettől lettél erős.

Ott volt, azokban a pillanatokban is,amikor a legnagyobb boldogságot élhetted át.

Kettő ilyenre emlékszel pontosan, persze volt több is, sok apró, amik szintén nagyon fontosak, de ez a kettő meghatározza az egész életedet. Amiért ide jöttél. 

Évek óta tudod, hogy mi volt a célja, hogy leszüless.

És Ők Téged választottak. 
 Milyen furcsa, hogy pont anyák napján jutnak eszedbe ilyen dolgok.

Elnézed őket, és mérhetetlen boldogságot érzel. Semmihez sem foghatót. 

Ők a Te igazi sikereid, az, hogy ők jó úton induljanak el.

Persze fontos vagy Te is, mert hát ők csak akkor lehetnek jól, ha Te jól vagy... Jól vagy?

Hát majd igyekszel!

...de az érzés, ami a szíved körül zsiborog, egyre erősebb, már már úgy érzed, nem is bírod el, és egyszer csak kiszakad, a HÁLA... boldog vagy és örökre hálás, hogy édesanya lehetsz!