Merengő...

Nehéz időket élünk. Most van a leginkább szükségünk egymásra. Egymás szeretetére.

Kint a köd, a szürke uralja a világot. Nehéz meglátni a világosságot,akármerre nézünk melankolikus a világ.

Talán nem is véletlen, hogy ami most történik velünk, az most történik. Hamarosan kezdődik az adventi időszak. De a november is arra ösztönöz, hogy elkezdjünk befelé figyelni.

Így volt ez eddig is,minden évben. Csak nem igazán vettük komolyan. Vagyis tudtuk, hogy mit is kellene csinálni, csak éppen nem igazán sikerült. Mert pörgött a világ és mi lelkesen pörögtünk benne.

Mert fontosak voltunk, nélkülözhetetlenek voltunk és minden is halaszthatatlan volt.

A világ most rákényszerít bennünket arra, hogy észrevegyük, bizony meg kell állni. El kell kezdeni egy utazást, de ez az utazás most befelé visz.

Sok dolog előkerülhet,amit nem igazán akartunk látni. Meg kell tanulnunk magunkat. Aki nem kezdte el, annak még nehezebb, de ez az utazás mindig tanulságos, izgalmas és sohasem hiábavaló.

Nagyon fontos, hogy hova fókuszálunk. Azt nézzük, hogy mi mindent vettek el tőlünk és az milyen bosszantó vagy azt nézzük, hogy mi maradt.

Mert a kincsek, az igazán fontos dolgok bennünk vannak.

Keressük meg a bennünk élő gyermeket és figyeljünk az igényeire. Figyeljünk, hogy mit is súg nekünk és tegyük meg.

Hívjuk fel,aki kedves.

Mosolyogjunk rá,aki épp szembejön. Lehet, hogy neki ez lesz a nap fénypontja.

Adjuk oda,ami a szívből jön. Azért, hogy jobban legyünk. Hogy jól legyünk.

Mert aki adni tud, az a leggazdagabb.

Egy szó, egy mosoly, egy gesztus.

Most, amikor úgy tűnik összedől minden. Az elmúlás itt toporog a küszöbön.

Akkor magunkból kell összegyúrni egy apró magot. A reményt, hogy túljutunk, újra lesz tavasz, és eljön a fény.

Boldog csodavárást mindenkinek...