Mondhatnám azt, hogy nem tudtad, hogy mekkora űrt hagysz magad után. De tudtad!
Az utolsó héten, amikor a munkától távol maradva rohantam le Hozzád, hogy még elmondjam, amit még nem mondtam el.........hogy nagyon szeretlek, mert bár érezted,akartam, hogy szavakkal is halld! És Te bólintottál, hogy tudod...<3
Természetesnek vesszük az életet,az a baj, hogy azt hisszük, még van időnk. Aztán kiderül, hogy nincs.
Te,aki annyira szeretted az életet, készültél feladni a harcot...
És akkor elkezdődik a versenyfutás az idővel.
Valami ,amit még el tudunk mondani, valami, amit meg akarunk kérdezni.
És eljön a perc, amikor a beszéd már nem kommunikációs eszköz többé.
Az utolsó napodon,amikor már nem tudtad elmondani és én nem tudtam megkérdezni, amit akartam...
Csendesen kezembe vettem az arcod, és úgy simogattalak, ahogy akkor szeretted volna , ha simogatnak,amikor megszülettél. Simogattam a félig-meddig árva kislányt,aki mindig úgy szomjazott arra, hogy őt önmagáért szeressék. De tudtam azt is, hogy már fogytán az erőd..
És ott akkor elengedtelek.... tudtam, hogy már elég volt, elfáradtál, és hogy várnak odaát...
A fiaid, akiknek a halálát is képes voltál túlélni, mikor én azt sem tudom a Tiédet hogy lehet...
Miközben eddig jutok a gondolatokban, egyszer csak rájövök..
És már tudom, hogy mi az,amit itt hagytál nekem örökségül.
Hogy soha semmilyen körülmények között nem adtad fel, túléltél annyi szörnyűséget, ami több embernek is bőven elég lett volna. És tudtál mosolyogni, derűt vinni, oda, ahol már csak sírni tudtak.
Mindig számíthattam Rád, mellettem álltál a lelkileg nehéz helyzetekben és ott voltál akkor is,amikor máshogy kellett segíteni.
Tudtunk cinkosan összekacsintani, és én igyekeztem visszaadni,amit Tőled kaptam.Talán sikerült egy kicsit törlesztenem..
Most, hogy már csak odaátról vigyázol rám, nekem kell tovább úgy élnem, ahogy Te is tetted mindig.
Gondolatban sokszor megölellek, és elmondom Neked újra és újra, hogy mennyire örülök, hogy Te voltál a Nagyanyám!Hogy lelki társam voltál és mindig nagyon szerettél, bár Neked senki sem mutatta meg, hogyan is kell azt.
És hálás vagyok, ahogy a 9 éves dédunokád is megírta Neked, hogy ilyen hosszú életet éltél.
És bár mindig hiányozni fogsz, tudom azt is, hogy mindig itt leszel!
Szeretünk! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése