Gyakran történt meg, amikor még ott éltem, hogy, ha történt valami eget rengető, valami olyan,amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, vagy csak vágytam valamire, ami átölel és megnyugtat,kiültem a sziklákra.Isten közelségére vágytam talán?
Mások templomba mennek, hogy megleljék a lelki békét.
Nekem arra volt szükségem, hogy felmenjek a hegyre, leüljek a sziklák tövében, csak lógassam a lábam, nézzem, ahogy alattam terül el a város.
Messziről ellátni a város különböző pontjaira, apró emberek, apró lábnyomok, távoli élettel, nehéz sorsok, szél illatú örömök, szertefoszló kacajok.
Fentről minden olyan más. Kicsit rálátsz a dolgokra. már nem olyan félelmetes, nem olyan ijesztő. Csak egy apró momentum, ami jött és ment.Könnyebb, ha kicsit felülről nézed a dolgokat. Kívülállóként. Úgy a megoldás is könnyebben jön. Amikor nem érzed annyira húsba vágónak.
Alattad terül el a város, közel van minden, de kívülállóként nézed. Talán ezért hívom világvégének?!:)
Amikor elköltöztem az új városba, sokáig kerestem az új helyet. Hiába. Nincs.
Nincs még egy olyan .
Egyszeri és megismételhetetlen. Mint, mi mindnyájan.
Néha elmegyek oda, kirándulni, töltekezni.
De egyszer még hazajövök! Benedek-hegy!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése