Szövetség

A hegy tetején, a sűrű fenyvesek között megbújt egy kicsike tisztás.
A nap szinte felperzselte a fűszálak selymes zöldjét.Leheveredtem és behunytam a szemem..
Néha egy-egy árnyat láttam elsuhanni, a csukott szememen át. Irigyeltem a madarakat.
Ha szállhatnék....felrepülnék a felhők fölé, onnan láthatnám azt a sok magányos kisgyermeket, akik csupán arra vágynak, hogy megölelhesse őket valaki.
Átölelném, szívem minden melegével elhitetném velük, hogy tökéletesek. Szerethetők, nincs okuk félni.
Onnan fentről, a magas égből valaki mindig vigyáz rájuk. Nem eshet bajuk.
Hirtelen egy felhő úszott a látóterembe, eltakarta a napot.
Visszazökkentem a valóságba.
Körbenéztem, és akkor már hallottam a hangokat is, Vidám gyerekcsapat közeledett.
Néztem, ahogy szaladtak. Örültek minden fának, bokornak, madárnak, pillangónak.
Örültek az életnek!!!
Rájöttem, hogy nem nekik van szükségük védelemre. Nekem van.
Nem én segítek nekik, ők segítenek nekem.
Visszavisznek egy olyan világba, amiről azt hittem, nem is létezik.
Nem tudtam róluk levenni a szemem, késztetést éreztem,hogy közéjük menjek.
Elvarázsolt a nevetésük, az a mérhetetlen szeretet és elfogadás.
Nem tudom, végül hogyan cseppentem bele a kis csapatba?! De tudtam, közéjük tartozom.
Éreztem a kör bezárult. Én értük, ők értem....